Velázquez, Diego (1599-1660): Juan de Pareja portréja, 1650 k. (olaj, vászon, 81,3 x 69,9 cm, Metropolitan Museum of Art, New York). Amikor ezt a legnagyobb spanyol barokk festő, Velázquez által festett portrét elkészülte után Rómában először bemutatták, általános vélemény volt, hogy „minden más, ami addig történt a festészetben, az 'csak művészet', míg ez a kép maga 'a valóság'.” Ruben Brandt puritán szobájában láthatjuk viszont, ahová Van Gogh postása csönget majd be váratlanul.
Juan de Pareja, a rabszolgasorban lévő mór festő, Velázquez segédje volt. A róla készült képmás valóban Velázquez leglebilincselőbb hatású portréinak egyike. Bámulatos, hogy a festő milyen kevés színt - a szürke és barna különböző árnyalatait - használva, milyen ragyogó elevenséget képes elérni! A világítóan fehér spanyolgallér kontrasztot képez az arcot keretező sötét hajjal és szakállal, és kiemeli a fénnyel is megvilágított arcot. A portréalany testtartása alárendelt szerepe ellenére is büszkeséget és öntudatot sugároz. A mélyen ragyogó, képből kinéző sötét szemek valódi kapcsolatot teremtenek a nézővel, s egyben azt is tükrözik, hogy mestere és gazdája is tisztelettel és megbecsüléssel tekintett rabszolgájára. Olyannyira, hogy nem sokkal a kép elkészülte után Velázquez alá is írta Juan de Pareja szabadulólevelét, melynek értelmében 1654-től kezdve szabad festőként dolgozhatott Madridban.
Velázquez, Diego (1599–1660): Portrait of Juan de Pareja, c. 1650 (oil on canvas, 81.3 x 69.9 cm, Metropolitan Museum of Art, New York). When this portrait by the great Spanish Baroque master Velázquez was first exhibited in Rome, it made such an impression that critics declared, “Everything that had come before in painting was only art—this is reality.” In Ruben Brandt, Collector, the painting reappears in Ruben Brandt’s austere bedroom, where Van Gogh’s postman will soon arrive unannounced.
Juan de Pareja, a Moorish painter enslaved and working as Velázquez’s assistant, is the subject of this remarkably vivid portrait—one of the most powerful Velázquez ever created. The painter achieves striking vitality using a minimal palette of grays and browns. The brilliant white Spanish collar contrasts with the dark hair and beard, drawing attention to the illuminated face.
Despite his subordinate status, Juan’s posture conveys dignity and quiet pride. His gaze—direct, steady, deeply expressive—connects with the viewer in a way that suggests both confidence and humanity. The painting reflects not only Juan’s inner life, but also the respect Velázquez felt for him. So much so that shortly after completing the portrait, Velázquez signed Juan de Pareja’s manumission papers, granting him freedom in 1654. From then on, Juan worked as an independent painter in Madrid.
