Warhol, Andy (1928-1987): Elvis I & II, 1963, (ezüst selyemszitanyomat, vászon és ezüst selyemszitanyomat, akril, vászon, egyenként 208 cm x 208 cm) Toronto, Art Gallery of Ontario. Elvis Presley tökéletes „termék” volt a művészetet a fogyasztói társadalom tárgyaival megtöltő pop-art számára: „a király”, szexszimbólum, amerikai ikon. Utánozhatatlan, egyedi – kivéve, ha Warhol sokszorosítja: dupla, három, négy vagy nyolc „példányt” ábrázoló műveiben. A megsokszorozódás elég kellemetlen, ha egy párbaj-szituációban történik, mint Ruben Brandt rémálmában. Reménytelen felvenni vele a harcot, hacsak el nem lopjuk a képet. Ruben Brandt páciensei megtették.
Az Andy Warhol által számtalan verzióban reprodukált, terpeszállásban álló, pisztolyt ránk szegező Elvis-kép eredetije az '50-es évek énekes-színész sztárjának western-filmjéből, a Lángoló csillagból (1960) származó képkocka. A Ruben Brandtban „rémálom a rémálomban”-ként jelenik meg, amikor a Van Gogh postása által „becsomagolt” Brandt feje fölé betolnak egy bőröndöt, amelyen Elvis-biléta fityeg. Ahogy ide-odahimbálódzik, máris kettő lesz belőle, majd egy római arénát idéző térben nyolc. Úgy pattanak elő az Elvisek Ruben Brandt körül, mint Warhol „Factory”-nek, azaz „Gyár”-nak nevezett műhelyéből – szinte futószalagon - az újabb és újabb variációk egy témára: legyen az paradicsomos konzerv, Elvis, Marilyn Monroe, színes virágok vagy a Mona Lisa. Alapja általában valamilyen fénykép, melyet különböző színvariációkban sokszorosít. Hiszen a művészetet is marketingesként szemlélő és művelő Warhol hitvallása szerint „a sok jobb, mint egy”. Ezzel kétségkívül kifordítja a nyugati kultúra műalkotásokról szóló többszázéves felfogását, amely szerint akkor értékes egy mű, ha eredeti és egyedi.
Andy Warhol (1928–1987): Elvis I & II, 1963
(Silver silkscreen print on canvas and silver silkscreen print with acrylic on canvas, each 208 x 208 cm)
Art Gallery of Ontario, Toronto
Elvis Presley was the perfect “product” for pop art, a movement that flooded art with objects of consumer culture: “the King,” a sex symbol, an American icon. Inimitable, unique—except when Warhol multiplies him: in double, triple, quadruple, or even eightfold images. In a duel-like nightmare scene in Ruben Brandt, Collector, this repetition becomes threatening. Fighting Elvis seems hopeless—unless you steal the artwork. Which is exactly what Ruben Brandt’s patients do.
The image of Elvis—standing in a wide-legged pose, pointing a gun at the viewer—that Warhol reproduced in countless versions originates from a still of the singer-actor’s 1960 Western film Flaming Star. In Ruben Brandt, Collector, this image becomes a “nightmare within a nightmare”: after Van Gogh’s postman “packages” Brandt, a suitcase tagged with “Elvis” is pushed above his head. As the case swings back and forth, Elvis multiplies—then, in an arena-like setting, eight of him appear. The Elvii pop out around Brandt like Warhol’s screenprints from his famed studio, the “Factory”—variations on a theme rolling off the line like a conveyor belt: Campbell’s soup cans, Marilyn Monroe, flowers, or the Mona Lisa.
Warhol typically started from a photographic base, which he then reproduced in various color schemes. For the artist, who approached art with a marketer’s mindset, “more is better than one.” With this, he clearly subverts the centuries-old Western ideal that a work of art gains value by being original and unique.
