René Magritte (1898-1967): A képek árulása, 1929, (olaj, vászon, 60 x 81 cm), Los Angeles County Museum of Art. A belga szürrealista festő egyik legismertebb műve, mely egy pipát ábrázol, alatta „Ez nem egy pipa” felirattal. Akkor mi? Ha megpróbálunk válaszolni e kérdésre, önkéntelenül kép, nyelv és valóság viszonyáról kezdünk gondolkodni. Ruben Brandt számára egy dohányzásról beszélő dohányzó társaság háta mögül lopják el.
„Én mondom, előbb vagy utóbb mindenki leszokik” halljuk egy szivarozástól fulladozva köhögő úr szájából a csikkekkel teli dohányzósarokban. Minek higgyünk? A szavaknak vagy a látványnak? Ebben a helyzetben melyik a hitelesebb? És ha egy valósághűen, sallangmentesen megfestett pipa alatt gyöngybetűkkel olvasható a szintén tömör és egyértelmű állítás: „Ez nem egy pipa”, akkor mi a reakciónk? Magritte képeinek általában pont az a célja, hogy megálljunk egy pillanatra és az első benyomás után, valami olyasmit érezzünk, hogy „Na, várjunk csak, itt valami nem stimmel”. A pipás képhez a festő maga is megadta a kulcsot. „Egy képet nem szabad felcserélni a dologgal, amit az ember megérinthet. Meg tudja tömni az én pipámat? Természetesen nem.” Tehát valóban nem pipa az, amit látunk, hanem egy pipa képe. Olyan fontos különbség ez, amivel nem mindig törődtek a művészet történetében. Sőt, a kezdetekkor egyenesen az ellenkezőjét vallották: az ősember barlanfestményeinek állatai számukra valóban az állat jelenlétével voltak egyenértékűek. Ennek a mágikus képfelfogásnak már korábban is, de legkésőbb itt, Magritte-nál vége. A szürrealizmus (ami szó szerint „valóság felettiség”-et jelent) kifejezetten szereti a különböző valóságok (álom/ébrenlét, tudatalatti/tudatos, mese, fantázia/tények) elemeinek keverését, az össze nem illésből adódó zavart, meglepetést. Esetleg pont, mint a Ruben Brandt, a gyűjtő c. film?
René Magritte (1898–1967): The Treachery of Images, 1929
(oil on canvas, 60 × 81 cm, Los Angeles County Museum of Art)
A Belgian surrealist’s most iconic painting shows a pipe with the caption: "Ceci n’est pas une pipe" – "This is not a pipe." So then... what is it?
In Ruben Brandt, Collector, this painting disappears from behind the backs of a group puffing away in a smoky lounge, while one of them coughs mid-sentence: “Everyone quits eventually.” Irony, contradiction, confusion—precisely Magritte’s tools.
Because: what do we trust—words or images? If a perfectly painted pipe is labeled “not a pipe,” we pause. “Wait... what?” And that pause is the point. Magritte himself explained: “You can’t stuff my pipe. It’s just a representation.” What we see is a painting of a pipe, not the real object. The difference is crucial, yet often overlooked in the history of image-making.
From the mystical power of cave paintings to the illusionistic ambitions of Renaissance art, artists once aimed for their images to be reality. Magritte flips that on its head. This painting isn’t about a pipe—it’s about perception. About how meaning is never inherent, but constructed.
It’s no coincidence this artwork is referenced in Ruben Brandt: a film where boundaries between image and reality dissolve. Paintings come alive. Dreams invade waking life. What we see is not what we get. Like Magritte, the film revels in contradictions, invites interpretation, and blurs what we think we know.
So—this is not a pipe. But is it truth? Illusion? Art? What’s your take?
