Ruben Brandt, a gyűjtő
Ruben Brandt, a gyűjtő

Auguste Renoir portréja / remake: Milorad Krstić

Auguste Renoir portréja / Jean-Frederic Bazille

Jean-Frederic Bazille Auguste Renoir portréja

Bazille, Jean-Frederic (1841-1870): Auguste Renoir portréja, 1867 (olaj, vászon, 122 x 107 cm), Párizs, Museé d'Orsay. A fiatalon, csatatéren elhunyt festő közvetlen hangulatú, beállított pózokat kerülő portréja barátjáról és festő- és műteremtársáról, akivel együtt dolgoztak az impresszionizmus festői stílusának kikísérletezésén. S bár a portrén látható Renoir művészete csupa fény és derű, a fekete színt is nagyra értékelte, s ezzel a színnel támad Ruben Brandtra is - ezért kerül a 13 darabos gyűjteménybe ez a kép is.

Renoir és Bazille 1863-ban találkoztak egy párizsi festőiskolában, ahol a későbbi nagy impresszionista festőkkel, Monet-val és Sisley-vel együtt halálra unták a hagyományos akadémikus, azaz antik szobrok és reneszánsz-barokk festmények tanulmányozásán és másolásán alapuló oktatást. Együtt hagyták ott az iskolát, s léptek új utakra, s amikor Bazille megbukott az orvosi egyetemen, már őt sem akadályozta semmi abban, hogy csak a festészetnek éljen. Megszállottan keresték a fény és a pillanatnyi látvány rögzítésének lehetőségeit – a műtermi festészetet egyre inkább mellőzve kivonultak a szabadba, hogy élő, folyamatosan változó fényviszonyok között alkothassanak. A komponáltság, előre eltervezés látszatát is el akarták kerülni. Ez a keresetlenség jellemzi Bazille Renoir-portréját is – két lábával a széken inkább úgy tűnik, mintha a modellülés szünetében egyedül maradva kicsit lazítana, merengene – a póz nem elegáns, nem a külvilágnak szól, egy jól elkapott kissé melankólikus „magánpillanat”, az impresszionistákra jellemző gyors, nagyvonalú kivitelezésben (Renoir egyébként haláláig meg is tartotta magának a képet). A háttér teljességgel elnagyolt, a szék jellege miatt inkább belső térre gondolhatunk, de támpontot nem kapunk. A szürke, sötétebb folttal szegélyezett, elmosódott háttér valóban kelt egyfajta vészjósló, „szakadék szélén billegő” hangulatot, amely a Ruben Brandt jelenetében aztán valóban megjelenik.