Holbein, Hans ifj. (1497-1543): Jó Antal lotharingiai herceg portréja 1543 k., olaj, tölgyfa, 51 x 37 cm, Staatliche Museen, Berlin. A német reneszánsz talán legnagyobb portréfestőjének alkotása, aki a bázeli polgárok, humanista tudósok és a pökhendi és hiú VIII. Henrik angol király tetszését is maradéktalanul elnyerte műveivel. Egyszer „hibázott”: amikor a király már annyira megbízott benne mint udvari festőjében, hogy 4. feleségét, Klevei Annát Holbein portréja alapján választotta ki, a személyes találkozáskor azonban nagy csalódás érte, s csalással vádolta Holbeint. Attól fogva nem is festhetett több feleségjelöltet. De mást igen. Jó Antal portréja bekerült Ruben Brandt gyűjteményébe.
Szerinted milyen a jó portré? Élethű? És az mit jelent? A külső vonásokat adja vissza a festő a lehető legprecízebben vagy a belső tulajdonságok, a karakter érvényre jutása érdekében torzíthat és akkor akár „igazibb” lesz a festett portré, mint egy a valóságot elvileg könnyebben visszaadó fénykép? Mit ad hozzá a környezet, a ruha, a testtartás, a színek a modell személyiségéhez? Olyan kérdések ezek, amiket nyilván Te is mérlegelsz, amikor posztolsz magadról egy képet. A reneszánsz az az időszak, amikor a tehetősebb embereknek fontos lett, hogy „posztoljanak” magukról, azaz megörökítsék magukat – egyéniségüket, pozíciójukat, elért javaikat környezetük és az utókor számára. Ifj. Hans Holbein, akinek már az apja is híres festő volt, megtalálta azt a módot, amellyel portréi egyszerre objektív, precíz tükrei a valóságnak, ugyanakkor a személyiség is finoman érzékelhető, annak elsősorban pozitív vonásaival. Nézd meg Jó Antal portréján, hogy szinte minden egyes szakállszőr, őszülő hajszál kivehető, még sincs az az érzésünk, hogy elveszik a portré a részletekben. A képkivágás, a Holbeintól meglehetősen szokatlan, nagyon közeli nézet ad egyfajta tömörséget a férfiaalaknak, a homogén szürke háttér, bármifajta környezetre utaló elem nélkül,a lényegre – az arcra – irányítja a figyelmet, amelynek meleg fényeit erősíti a kép alján látható, gyönyörűen megfestett vörös ruhaujj. Szóval milyen ember lehetett ez a jó Antal? És nézd meg a filmben erősen átalakított portréját!
Hans Holbein the Younger (1497–1543): Portrait of Antoine, Duke of Lorraine ("Good Anthony"), c. 1543
Oil on oak, 51 x 37 cm, Staatliche Museen, Berlin
The German Renaissance’s perhaps greatest portraitist, Holbein earned the admiration of both Basel’s bourgeois humanists and the proud, vain King Henry VIII of England. Only once did he "fail": when the king, relying on Holbein’s skills as court painter, chose Anne of Cleves as his fourth wife based on her portrait, he was bitterly disappointed upon meeting her in person and accused Holbein of deceit. After that, the artist was no longer entrusted with painting potential wives—but he continued to paint others. Antoine’s portrait eventually became part of Ruben Brandt’s collection.
What makes a good portrait, in your opinion? Realism? And what does that even mean? Should the painter reproduce the sitter’s external features with absolute precision, or can he distort them to bring out the inner traits, thereby creating a portrait “truer” than a photograph, which supposedly reflects reality more easily? What role do the background, clothing, posture, and colors play in shaping our perception of the subject? These are the same questions you probably consider when choosing a photo to post of yourself.
The Renaissance was the era when people of means wanted to “post” themselves, so to speak—preserving their identity, position, and wealth for their peers and posterity. Holbein the Younger, whose father was also a renowned painter, mastered a style in which portraits are objective, precise reflections of reality, while subtly conveying personality—especially its positive aspects.
In Antoine’s portrait, notice how nearly every beard hair and graying strand is visible, yet the image doesn’t get lost in detail. The composition is unusually tight for Holbein, lending the figure a sense of compactness. The uniform gray background, stripped of any setting, focuses our gaze entirely on the face, whose warm light is echoed by the richly painted red sleeve at the bottom. So—what kind of person do you think this “Good Anthony” was?
And what about his radically altered version in the film? Take a close look!
