Lichtenstein, Roy (1923-1997): Lány labdával, 1961 (olaj, vászon, 153 cm x 92 cm, Museum of Modern Art, New York). Az amerikai pop-art művész egyik legismertebb alkotásán egy pennsylvaniai hotel fekete-fehér újsághirdetésének fényképét nagyította fel. A képet a filmben a tokiói pop-art-kiállításon láthatjuk sok más Lichtenstein-művel együtt.
„Ami nekem igazán tetszik a jelenlegi kereskedelmi célú művészetben, az az erő, az őszinte agresszivitás, a lerohanás, amiket a reklámok hordoznak” - nyilatkozta Lichtenstein és ebben a szellemben is dolgozta át az alapanyagnak használt fotót. A felnagyított és határozott fekete kontúrokkal átrajzolt alakot erőteljes, kevés színnel színezte a tőle megszokott képregényes stílusban. Ebben a verzióban a szexi, labdás lány önfeledt nyaralást reklámozó mosolya túlzóvá, kissé durvává válik (hát még a filmben feltűnő átdolgozásban!). Lichtensteinre (és az egész pop-artra) jellemző módon az érzések „műanyaggá”, sokszorosíthatóvá válnak és közben el is torzulnak, elveszítik személyességüket.
Lichtenstein, Roy (1923–1997): Girl with Ball, 1961 (oil on canvas, 153 cm x 92 cm, Museum of Modern Art, New York). In one of the most well-known works by the American pop artist, Lichtenstein enlarged a photograph from a black-and-white newspaper advertisement for a Pennsylvania hotel. In the film, the painting appears at the Tokyo pop art exhibition, alongside many other works by Lichtenstein.
“What I really like about current commercial art is the power, the honest aggressiveness, the direct assault that advertisements carry,” Lichtenstein once said—and it was in this spirit that he reworked the original photograph. The figure, enlarged and redrawn with bold black outlines, is colored with strong, limited tones in his characteristic comic book style. In this version, the smiling, ball-holding girl—originally advertising carefree summer holidays—appears exaggerated and somewhat harsh (especially in the reimagined version seen in the film!). True to Lichtenstein's—and pop art’s—signature approach, emotions become “plastic,” mass-reproducible, and in the process, distorted and depersonalized.
