Michelangelo Buonarotti (1475-1564): Dávid, 1501-4, (márvány, 434 cm) Firenze, Galleria dell'Accademia. Az itáliai reneszánsz óriásának, a szobrászatban, építészetben és festészetben egyaránt korszakalkotó Michelangelónak fiatalkori remekműve, amely Firenze városának megbízására készült, s a városháza, a Palazzo Vecchio bejárata előtt áll (manapság már csak a másolata, eredetije múzeumban látható). Az Uffizi galéria a Városháza mellett van, így, amikor hőseink megérkeznek Botticelli Vénuszáért, jövet-menet találkoznak Dáviddal.
Miért volt a firenzeiek számára ennyire fontos az ószövetségi Dávid alakja, hogy szinte városuk szimbólumává tették, s Michelangelo alkotása révén a mai napig szorosan összekapcsolódik alakja a várossal? A zsidó pásztorfiú népét képviselve szembeszállt a filiszteus óriással, Góliáttal, akit nem elsősorban testi erejével, hanem eszével győzött le: parittyájával az óriás szeme közé lőtt, aki ettől elájult, földre zuhant, s így már Dávid le tudta vágni kardjával a fejét. Firenze magára ismert az „eszes hős” alakjában: a város nem tartozott a legnagyobb hadierejű itáliai városállamok közé, a művészetek és tudományok központjaként azonban szellemi erejével mégis kimagaslott a vetélytársak közül. Ez a nyugodt méltóság van Michelangelo Dávidjában is: semmi testi erőlködés, az alak laza, „pihenj!” testtartásban áll (ez a reneszánsz által az antik görög szobrászatból ellesett, híres „kontraposzt” helyzet). Hatalmas jobb keze rejti a követ (Michelangelo az anatómiai hűség rovására is megnövelte a kéz arányait, mégsem hat torzan), bal vállán a parittya. „Minden fejben dől el”- juthat eszünkbe a mondás, ha Dávid arcára nézünk. Egyedül tekintetében, összehúzott szemöldökében látjuk azt az eltökéltséget, feszültséget, a szellem erejét, amely a küzdelemhez kell. És persze a tökéletes test.
Michelangelo Buonarroti (1475–1564): David, 1501–1504
(marble, 434 cm tall, Galleria dell’Accademia, Florence). This early masterpiece by Michelangelo—giant of the Italian Renaissance in sculpture, architecture, and painting—was commissioned by the city of Florence and originally stood at the entrance of the Palazzo Vecchio, the town hall (now replaced by a replica; the original is housed in the museum). As the Uffizi Gallery is just next door, our heroes in Ruben Brandt, Collector pass by David on their way to steal Botticelli’s Venus.
Why was the Old Testament figure of David so important to the Florentines—so much so that he became a symbol of their city? The young shepherd represents the people, boldly facing the Philistine giant Goliath. But his victory comes not from brute strength, but from intelligence: he slings a stone into the giant’s forehead, knocking him out, then severs his head. Florence saw itself in this “clever hero.” It wasn’t the most powerful military force among Italian city-states, but as a hub of art and intellect, it stood tall among its rivals.
This calm dignity is exactly what Michelangelo conveys in David. There is no dramatic exertion—his body stands relaxed, in the classical contrapposto pose borrowed from ancient Greek sculpture. His oversized right hand (a deliberate choice, not a mistake) holds the stone, while the sling rests over his left shoulder. His power is concentrated not in muscle but in mind. His furrowed brow and focused gaze radiate resolve: “It’s all in the head,” as the saying goes. And yes—the body may be at rest, but it’s perfect.
