Ruben Brandt, a gyűjtő
Ruben Brandt, a gyűjtő

Hősök tere / remake: Milorad Krstić

Hősök tere / Budapest

Budapest Hősök tere

Futóverseny, koncert, tüntetés, gördeszkázás – mindenki köt valamit a Hősök teréhez. Schickedanz Albert bizonyára azt, hogy ő tervezte. Mint megannyi más építészeti beruházást Budapesten, a monumentális Millenniumi Emlékművet is a honfoglalás ezeréves jubileumára építették 1896-ban az Andrássy út végére. Középen 36 méter magas oszlopon Gábriel arkangyal látható, kezében a Magyar Szent Koronát és kettős keresztet tart – épp ahogy a legenda szerint Szent István álmában megjelent. A kitárt szárnyú angyal alakjával Zala György elnyerte az 1900-as párizsi világkiállítás nagydíját. Az oszlop talapzatán a honfoglaló hét vezér bronz szobra látható. Az íves oszlopcsarnokokban magyar királyok alakjai sorakoznak, egy-egy hozzájuk kapcsolódó történelmi domborművel. Eredetileg öt Habsburg-király szobra is helyet kapott az együttesben, ezeket azonban a II. világháború alatt eltávolították, helyükre magyar hadvezérek kerültek. Az együttest allegorikus alakok egészítik ki. 

Az már csak hab a tortán, hogy ennek az egész emlékműnek van egy másolata Kínában. Shanghai-tól nem messze, egy szórakoztató parkban a világ más nevezetességeinek replikái mellett építették fel a Hősök tere kínai másolatát.

Ruben Brandt csapata nem futóversenyre, koncertre vagy tüntetésre jött a Hősök terére, hanem egy csaj miatt. A Szépművészeti Múzeum Velázquez-festménye érdekli őket. Nem is távoznak üres kézzel, a szigorú spanyol etiketthez szokott Margarita Teresa infánsnő is velük tart. Mintha egy drónfelvételt látnánk, úgy jelenik meg a filmben a Millenniumi Emlékmű a magasból.