Tudtad, hogy Marlon Brando kenyérdarabokat tömött a szájába, úgy játszotta a maffiavezért? Sőt, tudtad, hogy a Keresztapa elkészítését a maffia meg akarta akadályozni? A producernek pl. szétlőtték az autóján az üveget. De hevesen tiltakozott a film ellen egy olyan szervezet is, amely az ellen az előítélet ellen harcolt, hogy minden Amerikában élő olasz maffiózó. Ami tényleg csúnya előítélet, még akkor is, ha a szervezet vezetője maga is maffiózó volt.

De a filmes szakszervezetek is csak úgy mentek bele a Keresztapa elkészítésébe, ha abban egyszer sem hangzik el a „maffia” szó. Így készült el 1972-ben az a film, amelyet máig nem tudott túlszárnyalni egyetlen alvilággal foglalkozó alkotás sem, pedig a téma igen népszerű. A film, amely Mario Puzo azonos című regényének adaptációja, majdnem három óra hosszú, de úgy leköti a nézőt, hogy az egy pillanatra sem unatkozik. Mivel elkészítésekor az amerikai filmgyártás krízisben volt, a filmnek mindenképpen sikeresnek kellett lennie. De a Paramount stúdió által felkért nagy rendezők sorra visszautasították a Mario Puzótól megvásárolt filmötletet. Az akkor 31 éves Francis Ford Coppolára esett végül a választás. Coppola alig néhány filmen volt túl akkor, és azok is inkább európai ízűek voltak, így a stúdiónak nem volt egyszerű dolga vele. A rendező ragaszkodott Al Pacinóhoz, aki akkor még nem számított sztárnak, és ő szerette volna Marlon Brandót is, aki pedig a szerepénél lényegesen fiatalabb volt.

Az elkészült alkotás a filmtörténet művészileg legjelentősebb filmalkotásai közé számít. 11 Oscar-jelölésből hármat kapott meg, és anyagi szempontból is igen sikeres lett. A Ruben Brandt, a gyűjtő azt az elhíresült jelenetét idézi meg, amikor valaki egy levágott lófejet talál az ágyában, finom utalásképpen. Az erőszakot részleteiben is bemutató gengszterfilm az USA 70-es évekbeli problémáiba enged betekintést, miközben a benne ábrázolt sötét világnak, a félelemnek is megvan a maga költészete. De a szervezett bűnözésen túl a családi büszkeség és az egyén becsületének kérdése is a film középpontjában áll. Azóta elkészült két folytatása tovább meséli a Corleone-család történetét, de az előtörténetükből is megtudunk ezt-azt.

A maffia megjelenítésében erősen idealizál a Keresztapa. Egy Lindlau nevű újságíró írta meg a könyvében, hogy ő korábban találkozott azzal a maffiataggal, akiről Vito Corleonét mintázták, illetve a maffia ügyvédjével is, és hát a valóságban nem pont olyanok voltak. Az ügyvédről azt írta, hogy nem szívesen ment hozzá közel, ugyanis a férfi nem szeretett mosakodni, míg a filmben ábrázolt elegáns ügyvéd szürke flanelben filozofál a bűnről. Az biztos, hogy rendőri visszajelzések szerint a film lenyűgöző stílusának még az amerikai maffiózókra is volt hatása. Olyanok szerettek volna lenni, amilyennek Coppola ábrázolta őket. Ahogy a szervezett bűnözés egy szakértője fogalmazott: a Keresztapa a legjobb reklámfilm, amit valaha a maffia számára forgattak.

The Godfather (dir. Francis Ford Coppola, 1972)
Did you know Marlon Brando stuffed bread into his cheeks to play the mafia boss? Or that real-life mobsters tried to stop The Godfather from being made? The producer’s car windows were shot out, and an Italian-American organization—ironically led by an actual mobster—fiercely opposed the film, protesting the stereotype that all Italian-Americans were gangsters.

Even the film industry unions agreed to the production only on one condition: the word mafia must never be spoken in the film. And so was born one of the greatest underworld films ever made—perhaps the greatest—despite the genre’s enduring popularity. Based on Mario Puzo’s bestselling novel, The Godfather runs nearly three hours long, yet captivates from start to finish. At the time, Hollywood was in a state of crisis, so the film had to be a success. Still, top directors kept turning down the studio’s offer to adapt Puzo’s story—until the relatively unknown 31-year-old Francis Ford Coppola agreed.

Coppola had only a few, mostly European-influenced films to his name, and his vision didn’t sit easily with Paramount. He insisted on casting Al Pacino, who wasn’t a star yet, and he fought for Marlon Brando—even though Brando was far younger than the character of Don Corleone.

The result is a towering artistic achievement. Nominated for 11 Academy Awards, The Godfather won three and became a massive commercial success. In Ruben Brandt, Collector, the film is referenced through one of its most infamous scenes: the severed horse head in the bed—here presented as a subtle visual nod.

Though The Godfather is a violent gangster film, it offers a poetic glimpse into 1970s America’s darker realities. Beyond crime, it explores family pride, personal honor, and the complexities of power. Two sequels followed, continuing the Corleone saga and even delving into its origins.

It’s worth noting that The Godfather presents a highly romanticized version of organized crime. Journalist Jürgen Roth reported that he had met the real-life inspiration for Vito Corleone and his lawyer—and they were far less glamorous. The lawyer, for instance, reportedly avoided bathing, unlike the polished, philosophical legal advisor in his grey flannel suit onscreen. Still, police sources later admitted that the film’s stylish portrayal of the mafia even influenced actual gangsters—who began modeling themselves after Coppola’s elegant vision.

As one expert on organized crime put it: The Godfather is the greatest commercial ever made for the mafia.