Ismered azt a műfajt, hogy eastern? Vagy azt, hogy italowestern? Esetleg spagettiwestern? Az olaszok csinálták egy időben a legmélyebb, legárnyaltabb westernfilmeket, magukévá téve és európai látásmódra igazítva a legamerikaibb műfajt. De azt tudtad, hogy az italowestern meg egy japán rendező hatására lett olyan, amilyen?
A western: vadnyugati hőstörténet. A magányos hős mítosza, aki a közösség érdekében összecsap a Rosszal. A műfaj naivitásán, fekete-fehér világképén sokat árnyalt, amikor az európai filmgyártás is átvette ezt a nagyon hatásos és vonzó zsánert. A hatvanas években főleg Olaszországban készült sok ilyen film. Az ún. easternek fanyarabb, árnyaltabb, progresszívabb alkotások voltak, mint a legtöbb klasszikus amerikai western. De nem mindenki tudja, hogy Sergio Leone olasz rendező a japán Akira Kurosawa 1961-es, Yojimbo című filmjét dolgozta át az Egy maréknyi dollárért című művében (1964), amely a műfaj alapfilmjévé vált.
Kurosawa akciófimként is élvezhető történelmi drámája (japánul Yojimbo, magyar címén A testőr) sok elemet vett át a klasszikus westernből, de kegyetlenséggel, pesszimizmussal és erkölcsileg ambivalens szereplőkkel egészítette ki. A főszereplő ronin (uratlan szamuráj) maga is kettős karakter: nagylelkű, segítőkész és nagy az igazságérzete, de a cinizmusa és agressziója is legalább akkora. Ő egy kizökkent világnak a hőse, amit Kurosawa feszült dramatikával, groteszk vonásokkal és barokk túlzásokkal tesz sokrétűvé. A film kemény, mégis humanista alapkérdése az, hogy mennyiben felelős az egyén a környezetének erkölcsi romlásáért, és mit tehet, ha a hatalmi viszonyok embertelenek.
Kurosawa kiábrándult, komor világában az ember könnyen alacsonyodik állattá, ha nem őrzi meg azt az autonómiát, ami a japán rendező hőseit végső soron mégiscsak tiszteletreméltóvá teszi. Yojimbo, a ronin a film elején egy kutyával találkozik, amely abból a faluból jön, ahová a ronin tart. A kutya egy levágott emberi kezet visz a szájában. Ez a kutya köszön vissza a Ruben Brandt, a gyűjtő legkegyetlenebb karakterénél. Barutanski, a gyilkos kocsijában nem illatosított fenyőfa lengedezik a visszapillantó tükörről lógva, hanem a groteszk külsejű kutya, szájában emberi kézzel.
Yojimbo (dir. Akira Kurosawa, 1961)
Have you heard of easterns? Or italowesterns—also known as spaghetti westerns? For a time, the deepest and most morally complex westerns were being made in Italy, reshaping the most American of genres through a distinctly European lens. But did you know that the italowestern itself owes much of its character to a Japanese film?
The western: stories of rugged individualism and dusty justice. The myth of the lone hero who stands up to evil for the good of the community. As European filmmakers embraced this compelling genre, they began to complicate its black-and-white morality. In the 1960s, Italy became the epicenter of the spaghetti western boom, producing films that were darker, grittier, and more ironic than their American counterparts. But the genre-defining classic A Fistful of Dollars (1964), directed by Sergio Leone, was directly inspired by Akira Kurosawa’s Yojimbo (1961).
Yojimbo (literally “The Bodyguard”) is a historical drama by Kurosawa that also functions as an action film. Though set in feudal Japan, it borrows from classic westerns—then goes further, adding cruelty, cynicism, and morally ambivalent characters. Its central figure, a wandering ronin (masterless samurai), is complex: generous and just, but also brutal and jaded. He is a hero for a disordered world. Kurosawa builds his narrative with taut drama, grotesque flourishes, and operatic excess.
At the film’s core lies a hard, humanist question: how responsible is the individual for the moral decay around them? And what can one do when power dynamics turn inhumane? In Kurosawa’s bleak, disenchanted vision, humans quickly devolve into beasts—unless they cling to a sense of personal autonomy, the very thing that makes Kurosawa’s heroes ultimately noble.
The film opens with an unforgettable image: the ronin encounters a dog trotting out of the town he’s approaching—carrying a severed human hand in its mouth. That dog makes a chilling return in Ruben Brandt, Collector. Barutanski, one of the film’s most menacing characters, drives a car where the classic rearview mirror air freshener is replaced with a grotesque homage: a toy dog, holding a human hand in its mouth.
That’s how Kurosawa’s world echoes through decades and across continents—one severed hand at a time.
