Bosszúfilm, ahol a Jó sem patyolattiszta, de bosszút áll a Rosszon. Irónia, erőszak és egy hallgatag, kemény antihős, aki talán a túlvilágról tért vissza az aranyásók városába. Rendezte Clint Eastwood, főszerepben Clint Eastwood.
A Jó és a Rossz összecsapását ábrázoló, amerikai westernfilmek európai változatai árnyaltabbak és kiábrándultabbak voltak, mint ami az eredetileg kissé naiv, amerikai hőstörténetek. De ez az összetettebb látásmód idővel visszahatott az amerikai filmgyártásra is. Clint Eastwood 1973-ban készült westernfilmjével két rendező előtt tisztelgett: az olasz italowestern atyja, Sergio Leone és az amerikai Don Siegel előtt. Eastwood rendezőként sokat tanult tőlük, főleg Leonétól. De azt se felejtsük el, hogy ez a két filmrendező tette ismertté őt, hiszen számos filmjükben játszott.
A Fennsíkok csavargójának főhőse egy titokzatos idegen, aki a semmiből bukkan fel. Látszólag cseppet sem érinti az, ami a városkában zajlik – a film végére azonban kiderül, hogy nagyon is köze van mindenhez és mindenkihez. Érdekes, hogy a film néhány szinkronja, pl. a német, leegyszerűsíti az eredetiben nyitva hagyott kérdést, hogy kicsoda a főhősünk valójában. Az amerikai dialógus nem konkretizálja, sőt, még túlvilági értelmezést is sejtet – egyes szinkronváltozatok viszont „megfejtik” a film végén egy beszúrt mondattal a hős kilétét. Clint Eastwood mindenesetre így nyilatkozott: „Ez csak egy allegória. Spekuláció, hogy mi történik, ha megölik a sheriffet, és egyszer csak visszatér valaki, aki felébreszti a város lelkiismeretét. Mert minden tett elnyeri a büntetését.”
A Ruben Brandt, a gyűjtőben egy borotva bukkan fel a Fennsíkok csavargójából. A film elején a főhőst ugyanis éppen borotválják, és három fegyveres megzavarja ebben. Soha borbélyüzlet nem látott még annyi vért, ami ezután elfolyik – és ez indítja be az egész történetet. A filmnek amúgy fontos inspirációja volt egy hírhedtté vált gyilkosság, amely a korabeli sajtóban és a pszichológiai szakirodalomban is nagy port vert fel: Kitty Genovese megölése 1964-ben egy sűrűn lakott, New York-i helyszínen. Kitty végső küzdelmének a korabeli sajtó szerint 38 szem- és fültanúja is volt, mégsem értesítette senki a rendőrséget. Bár azóta kiderült, hogy nem teljesen így történt (pl. sok tanúnak fogalma sem lehetett, hogy mit hallott), az ún. járókelő-effektus a 20. századi szociálpszichológia egyik fontos fogalmává vált. A Fennsíkok csavargójában szereplő város lakóira is hasonló, közös passzivitás és gyávaság jellemző – igazából ez ellen küzd a rejtélyes hős, a maga cinizmusával és kegyetlenségével.
A westernhősöket játszó színészikon, John Wayne tiltakozott a film tekintélyromboló üzenete ellen: „A Vadnyugat nem erről szólt. Ezek nem azok az amerikai emberek, akik telepesként létrehozták ezt az országot.” Más kritikusok viszont értékelték a film neurotikus humorát, éles kritikáját és manierista, absztrakt formanyelvét. „Részben kísértettörténet, részben bosszú-western” – írta róla a The New York Times. „Nem is kicsit őrült, és sokszor még szórakoztató is, de úgy, hogy közben azon gondolkodsz, hogy nem vesztetted-e el a józan eszedet.”

High Plains Drifter (dir. Clint Eastwood, 1973)
A revenge film in which the “Good” is far from spotless, yet still takes vengeance on the “Bad.” Irony, violence, and a silent, tough antihero—perhaps someone who has returned from the afterlife to a gold rush town. Directed by Clint Eastwood, starring Clint Eastwood.

European versions of the classic American Western showdown between Good and Evil were often more nuanced and disillusioned than the original, somewhat naive heroic tales. But that more complex perspective eventually made its way back into American cinema as well. With his 1973 Western, Eastwood paid tribute to two directors: the father of Italian Spaghetti Westerns, Sergio Leone, and American filmmaker Don Siegel. As a director, Eastwood learned much from both—especially Leone. And it’s worth remembering that these two directors were largely responsible for making Eastwood a star, casting him in many of their films.

The protagonist of High Plains Drifter is a mysterious stranger who appears out of nowhere. At first, he seems completely indifferent to what’s happening in the town—but by the end, it’s clear he has everything to do with it. Interestingly, some dubbed versions, like the German one, simplify the open-ended question from the original: who is this man really? The American script never explains it outright—in fact, it even hints at a supernatural reading—while certain foreign versions insert an extra line at the end that reveals the hero’s identity. Eastwood himself said: “It’s just an allegory. A speculation about what happens when a sheriff is murdered, and then someone returns to awaken the town’s conscience. Because every deed deserves its punishment.”

In Ruben Brandt, Collector, a straight razor from High Plains Drifter makes an appearance. At the beginning of the film, the protagonist is being shaved when three armed men interrupt him. No barbershop has ever seen as much blood as what follows—an event that kicks off the entire plot. The film was partly inspired by a notorious real-life murder that stirred public and psychological debate: the 1964 killing of Kitty Genovese in a densely populated area of New York. According to early reports, 38 witnesses saw or heard parts of the attack, yet no one called the police. Though later investigations showed the story wasn’t so clear-cut (many witnesses may not have understood what they heard), the so-called bystander effect became a key concept in 20th-century social psychology. The townspeople in High Plains Drifter share a similar collective passivity and cowardice—and that’s exactly what the mysterious hero, with all his cynicism and cruelty, is fighting against.

John Wayne, the iconic Western star, strongly objected to the film’s subversive message: “The West wasn’t like that. Those weren’t the kind of American people who settled this country.” Other critics, however, praised its neurotic humor, sharp critique, and mannerist, abstract visual style. “Part ghost story, part revenge Western,” wrote The New York Times. “Slightly insane, often entertaining—but it makes you wonder if you’ve lost your own mind in the process.”