Mimi úgy összebogozza magát jógázás közben, hogy jógi legyen a talpán, aki utánacsinálja. Főszereplőnőnk titka itt is a cirkuszi múltja: jógajelenetében egy önálló cirkuszi zsáner, a kígyóember avagy „kaucsuk” elevenedik meg. A gumigyártásból ismerős kaucsuk kifejezés itt arra utal, hogy a hajlékonyszámot bemutató artista látszólag mintha gumiból lenne. Ha valaki a két alkarján áll, és közben a feje fölött lelógó lábfejével megvakarja az orrát, arra nincs is más magyarázat, nem? Na jó, talán a sok-sok év gyakorlás.
Bár a hajlékonyművészek ízületei általában eleve lazábbak az átlagosnál, nem kell extrém hajlékonyság ahhoz, hogy valaki erre a pályára adja a fejét. Sőt, tévhit, hogy a kígyóemberek olyan betegségben szenvednek, ami szélsőségesen mobilis ízületet eredményez. Hiszen a kígyóembereknek nagyon erősnek is kell lenniük, hogy ki tudják tartani az adott pozíciót. Sok pózhoz hozzátartozik ugyanis, hogy az előadó csak kis felületen támaszkodik közben, például az egyik tenyerén áll. Az is tévhit, hogy a kaucsuk tipikus női szám – férfiak is gyakorolják.
A kígyóemberek általában vagy előre-, vagy hátrahajlásban jók, kevesen vannak, akik mindkét irányban éppolyan ügyesek. Ez a gerincoszlop adottságaitól függ. Eduard Klischnigg, a 19. század egyik legismertebb artistája például előrehajló, „frontbender” volt; népszerűsége miatt az előrehajláson alapuló számok ma is az ő nevét viselik. (A kaucsuk pedig a hátrahajló számok neve.) Eduard Klischnigg humoros számokat adott elő, főleg azzal kápráztatta el a közönségét, hogy teljesen élethűen utánozta a majmok mozgását. Például megvakarta a fülét a lábával. (Te meg tudod csinálni?) Nestroy, a nagy osztrák drámaíró még színművet is írt számára, ahol Klischnigg játszotta a főszereplőt – természetesen egy majmot.
De a kígyóember-előadások nem feltétlenül humorosak. Ott van például az ún. adaggio-stílus, amely inkább lassú, akrobatikus táncra emlékeztet. Gyakran párban adják elő: az egyik artista feladata az, hogy magasba emelje a hajlékonyművészt, aki hajlításokkal kombinált spárgákat vagy úgynevezett „emberi csomókat” mutat be. Az ún. rongybaba-számoknál viszont az a segítők feladata, hogy össze-vissza gyűrjék, rázzák, hajtogassák a hajlékonyművészt, mintha életnagyságú bábu lenne. Zárásként még egy egészen kicsit dobozba is begyömöszölik. Vannak olyan kígyóemberek is, akik különböző kellékeket használnak, például karikákon bújnak át vagy egész pohártornyokat egyensúlyoznak a pozitúráik közben. Az úgynevezett „csonttörő” mutatványok pedig a váll- vagy a csípőízület szándékos, ideiglenes kificamításán alapulnak.
The Contortionist: Bending the Limits of the Human Body
Mimi ties herself into such impossible knots during her yoga session that even a seasoned yogi would have a hard time keeping up. Her secret? A circus past, of course. In this scene, she channels a unique circus genre: the contortionist, or in older circus lingo, the rubber girl or “kautschuk” artist. The word “kautschuk,” familiar from rubber manufacturing, refers here to the seemingly elastic body of the performer. After all, if someone can stand on their forearms and scratch their nose with their dangling toes, they must be made of rubber—right? Or maybe just years and years of training.
While contortionists often do have naturally more flexible joints than average, extreme flexibility isn’t a requirement to start down this path. And it’s a myth that contortionists suffer from a condition that gives them hyper-mobile joints. In fact, contortionists must also be incredibly strong to hold poses that often rely on only a very small point of support—like balancing on one palm. Another misconception is that contortion is a female-dominated art. There are many male contortionists as well.
Contortionists usually specialize in either forward bends or backbends, and only a few excel equally in both. This depends largely on the structure of the spine. Eduard Klischnigg, one of the best-known contortionists of the 19th century, was a forward-bending performer—so much so that frontbending routines are still sometimes named after him. Klischnigg was famous for his humorous performances and often mimicked the movements of monkeys to perfection—he could even scratch his ear with his foot. (Can you?) The famed Austrian playwright Johann Nestroy even wrote a play for him, with Klischnigg in the lead role—as a monkey, naturally.
Contortion performances aren’t always comedic, though. There’s the adagio style, which resembles a slow, acrobatic dance, often performed in pairs. One artist lifts the contortionist high into the air as they perform splits, backbends, or so-called “human knots.” In rag doll acts, assistants twist, shake, and fold the performer like a life-sized puppet—sometimes even stuffing them into a tiny box for the finale. Some contortionists incorporate props, squeezing through hoops or balancing stacks of glasses while holding extreme poses. And then there are the so-called “bonebreaker” tricks, which rely on the deliberate, temporary dislocation of the shoulders or hips.
Elegant or shocking, humorous or poetic—contortion stretches not just the body, but the imagination too.
