Az egyensúlyozás a testi és lelki kiegyensúlyozottság művészete. Mimi olyan könnyedén lóbálja a lábát a hőlégballon szélén ülve, hogy belőle is ez a harmónia sugárzik. Szigorúan technikai szempontból viszont úgy foglalható össze az egyensúlyozó mutatványok lényege, hogy az artista „vagy a rekvizit súlypontját tartja magához képest a megfelelő helyen, vagy saját súlypontját tartja a rekvizithez képest a megfelelő helyen”: Magyarán: finom mozdulatokkal ügyeskedik, hogy az egymáson táncoló kellékei le ne boruljanak, vagy pedig ő maga le ne pottyanjon valamiről – például a kifeszített kötélről vagy a talpa alatt mocorgó létráról.
Talán a legismertebb egyensúlyozó szám, amely nemcsak a cirkuszban, de a vásárokban is régóta felbukkan, a kötéltánc. Már az ókori Rómában is népszerű volt. Ott a vékony bélhúrokon egyensúlyozó artistákat légtáncosoknak nevezték, mivel messziről nézve úgy tűnt, mintha szabadon lépdelnének a levegőben. Aszerint, hogy mennyire feszes a vízszintesen rögzített kötél vagy drót, és milyen magasságban van, különbözőféle mutatványokat lehet végrehajtani rajta. Régóta kedvelt nehezítése a kötéltáncnak, hogy az artista bekötött szemmel, gólyalábon vagy a lábfejére húzott kosarakkal egyensúlyoz a kötélen. Sőt, talicskában embereket tol végig rajta, biciklivel, egykerekűvel, motorral balanszíroz, és persze spárgákat, ugrásokat, szaltókat mutat be.
Emberi piramisok is gyakran épülnek erre az ingatag alapra. Nem csak páros egyensúlyszámokat láthatunk a kötélen, ahol a felül lévő „obermann” a társa (az „untermann”) fején vagy vállán egyensúlyoz. A magasban feszülő kötélen akár hét ember is felzsúfolódhat egymás hegyére-hátára, pontosabban az untermannokéra, és a vállukat meghosszabbító rúdra.
Cirkuszban 8-10 méter magasan szokott lenni a legmagasabb kötél, de szabadban akár több száz méter is kihúzzák. A nem feszes kötélen az artisták kis lengésekkel őrzik meg az egyensúlyukat. A kifeszített kötélen vagy dróton viszont gyakran használnak az egyensúlyozást segítő eszközöket, például rudat, amely max. 30 kg-os súlyával, illetve 5 és 20 méter közötti hosszával a természetesnél lejjebb helyezi az artista súlypontját. Szabadban, nagy magasságban szinte lehetetlen segédeszköz nélkül egyensúlyozni, hiszen a szél is nehezíti az akrobata dolgát. De cirkuszban is merész mutatványnak számít, ha az artisták a magasan lévő, feszes kötélen rúd nélkül végeznek nagy mozgásokat: átugorják a kötélen ülő társukat, hátrafelé szaltóznak, vagy mondjuk heves kardpárbajba kezdenek egymással.
The Art of Balance: On the Wire and Beyond
Balancing is both a physical and mental art of equilibrium. When Mimi casually swings her legs from the edge of a hot air balloon in Ruben Brandt, Collector, she radiates this inner harmony. Technically speaking, the essence of balance acts can be summed up like this: the performer either keeps the prop’s center of gravity in the right position relative to their body, or maintains their own center of gravity in relation to the prop. In other words, with subtle movements, they ensure that the objects dancing atop one another don’t fall—or that they themselves don’t tumble off whatever they’re standing on, be it a tightrope or a wobbling ladder.
Perhaps the most well-known balancing act—seen in both circuses and fairs for centuries—is tightrope walking. Already popular in ancient Rome, performers who danced along thin cords of gut were called “sky dancers,” because from afar they seemed to float freely through the air. Depending on how taut the rope or wire is, and at what height it’s strung, a wide variety of tricks can be performed. For added difficulty, artists have long performed blindfolded, on stilts, or with baskets on their feet. Some push wheelbarrows with people in them, ride bicycles, unicycles, or even motorcycles across the wire—and of course, they perform splits, jumps, and somersaults as well.
Human pyramids are also frequently built on these precarious lines. Not only are there duo acts in which the “obermann” balances atop their partner’s (“untermann’s”) head or shoulders, but entire groups—sometimes up to seven people—form multi-level towers stacked on shoulders and balancing poles.
In circuses, the highest wires are usually set at 8–10 meters, but outdoors they can stretch hundreds of meters across. On slacklines, acrobats maintain balance through slight swinging movements. On tight ropes or wires, they often use long balancing poles that weigh up to 30 kg and range from 5 to 20 meters in length. These lower the performer’s center of gravity, making it easier to maintain balance. Outdoors, at great heights, balancing without any aid is nearly impossible, especially with the added challenge of wind. But even in the circus, it’s considered a daring feat to move dynamically on a high wire without a balancing pole—leaping over a seated partner, flipping backward, or engaging in a dramatic swordfight midair.
