Sok évvel ezelőtt járt körbe az interneten egy hirdetés, amelyben egy kelet-angliai cirkusz alanyt keresett a műsorában szereplő késdobáló számhoz. A jelentkezési feltételek között első helyen az önbizalmat emelték ki, de beleírták azt is, hogy némi kockázatvállaló szellem is kell, ha valaki erre a munkára akarja adni a fejét. A pár perces mutatvány közben ugyanis akár 100-150 kés is becsapódik az asszisztens körül a deszkafalba. Ráadásként néhány fejsze vagy olló.
A késdobálás ismerős lehet az akciófilmekből is, ahol a kamera általában azt mutatja, hogy kés egyenesen száguld leendő áldozata felé. Valójában azonban a legelterjedtebb késdobási technika a kés megpörgetésével jár. (A pörgetés nélküli dobás lényegesen nehezebb, hosszú gyakorlás kell hozzá.) Dobásnál nemcsak arra kell törekedni, hogy jó irányba repüljön a kés, hanem hogy a hegyével bele is álljon a célpontba – cirkuszi szám esetében a deszkapalánkba, ami előtt az asszisztens áll.
A késdobáló zsonglőrnek annyiban egyszerűbb a dolga az akciófilm hősénél, hogy az artista a mutatványt mindig azonos körülmények között hajtja végre. Azaz pontosan be tudja gyakorolni, hogy melyik pengét hol fogja meg, és milyen távolságra hajítsa el. A cirkuszosok ezért általában nem tartják veszélyesnek ezt a számot; ahogy a többi zsánernél, itt is a napi gyakorlásból merítik a biztonságérzetüket.
Kis történelmi érdekesség, hogy Magyarországon a szocialista rendszer elején, a magáncirkuszok államosításakor a késdobáló szám „kegyvesztett” lett. Hagyományosan ugyanis cowboyöltözékben adták elő, ez pedig túl „imperalista” volt a keleti blokk ízlésének. A kés- és fejszedobálás már Buffalo Bill 19. századi vadnyugati revüjében (Wild West Show) is népszerű volt. A vadnyugati szupersztár 1906-ban még Magyarországon is járt a vándorcirkuszával. De a késdobáló szám a későbbiekben is továbbvitte az indián-cowboy tematikát, amiben Karl May népszerű Winettou-regényének is szerepe volt. Karl Mayt pont Buffalo Bill vadnyugati cirkuszának egyik németországi fellépésén ragadta meg annyira az indiános téma, hogy megírja sok-sok fiúgyerek kedvenc ifjúsági regényét.
The Knife-Throwing Act
Years ago, a job ad from an East Anglian circus made the rounds online. They were looking for a new assistant for their knife-throwing act. At the top of the list of requirements: confidence. Also mentioned—quite casually—was a willingness to take risks. After all, during the few-minute-long act, as many as 100–150 knives might be hurled into the wooden wall surrounding the assistant. Sometimes even axes or scissors are added for extra flair.
Knife-throwing is a familiar trope in action films, where we often see the blade speeding straight toward its target. In reality, though, the most common knife-throwing technique involves spinning the knife. (Throwing without spin is much harder and requires long practice.) The thrower’s goal is not just to send the blade in the right direction, but to ensure that the tip sticks into the target—on the circus stage, the wooden board just inches from the assistant.
In some ways, the circus knife thrower has it easier than the action hero: they perform under consistent conditions. That means they can rehearse the exact grip, angle, and distance for each blade. Most circus performers therefore don’t consider this act especially dangerous. As with other genres, their sense of safety comes from repetition and daily practice.
Here’s a curious bit of history: in early socialist-era Hungary, after private circuses were nationalized, the knife-throwing act briefly fell out of favor. Why? Because it was traditionally performed in cowboy costumes—too “imperialist” for the tastes of the Eastern Bloc. Knife- and axe-throwing had long been a popular element in Wild West shows, including Buffalo Bill’s 19th-century revue. Buffalo Bill even toured Hungary in 1906 with his traveling circus. The knife-throwing act continued to carry a cowboy-and-Indian theme into the 20th century, helped along by the popularity of Karl May’s novels about Winnetou. It was at a Buffalo Bill show in Germany that May became fascinated with Native American culture—leading him to write some of the most beloved adventure stories for generations of boys.
