Ágens
Ágens (Gyimesi Ágnes) a kortárs magyar színházi élet különlegesen elementáris és autonóm előadója. Inkább hangművész, mint énekes, mert nem a klasszikus értelemben vett énekesi képességeknek a minél tökéletesebb kibontakoztatásával dolgozik, és nem is csupán az a célja, hogy zeneműveket adjon elő. Bár operaénekesi intonációt használ, sokkal nagyobbra nyitja azoknak a hangoknak a körét, amelyek átáramolhatnak rajta és kitörhetnek belőle.
Fejhangok, sámánra emlékeztető torokhangok, állati morgások-nyüszítések éppúgy, mint jazzének vagy operai ária. Ágens a hangok teljes világával dolgozik, és hozzájuk kötődve az érzelmek teljes palettájával is. Az általa előadott ének nem választható el a színpadi jelenlététől, a testi és vizuális kifejezőrendszerétől. Ugyanannyira színész, mint énekes: felfokozott, abszolút jelenlét a színpadon, pontosan kidolgozott jelzésrendszerrel.
Ő maga is azt mondja, hogy Gyimesi Ágnessel nem azonos az az Ágens, aki a színpadon látható. Ami az éneklés közben történik, az más, ahogyan egyébként él. Művésznevét – nem nehéz kitalálni – a latin ágens, azaz cselekvő szóból vette. Ezen a néven indult az amatőr színháza, majd 1992-től énekesnőként is ezen a néven kezdett fellépni. Ne próbáljuk műfajhoz vagy stílushoz kötni az előadásait, mert pont a határok átlépése az egyik legfontosabb jellemzőjük, amit a más alkotókkal való együttműködései is mutatnak. Rendszeresen dolgozik együtt klasszikus és kortárs zenészekkel és táncosokkal. De nehéz másokhoz hasonlítani Ágenst, bár vannak hasonlóan szabad és kísérletező énekesnők. Diamanda Galas vagy Meredith Monk szokott felvetődni Ágens kapcsán, de valójában mindketten másféle zenei és más előadóművészeti alapon dolgoznak.
A Ruben Brandt, a gyűjtőben kétszer is felhangzik Ágens éneke, mindkétszer a belső világ, a psziché mélye felé csalogatva Ruben Brandtot. Az ő hangjára kerül a mélytengeri polippá változó Vénusz gyilkos ölelésébe Ruben, amikor Botticelli világhírű vásznát nézi elmélyülten. Talán nem véletlen ez, hiszen Ágens maga beszélt így a zenéjéről egy interjúban: „Az intuitív készségemhez fordulok. Valamilyen úton-módon megérzem, hogy mi történik valójában. ...Az én intuitív történeteimet nem lehet leírni, számomra az egyedüli lehetőség hanggá tenni őket. Ezért nem használok szövegeket. Anélkül is el lehet énekelni, hogy mi történik. Ez az egyetlen kapcsolatom a valósággal. Bizonyos pillanatokban, nagyon ritkán, de megélem, ami valójában történik, ami a dolgok mögött van.”
